Kitört a nyári szünet és látom a gyerekeimen, hogy lehet akármennyi játék, kütyü, tv csatorna, néha fájdalmasan tudnak unatkozni.

Néhány nappal ezelőtt aztán Matyit és kis Barátait a budapesti Vasúttörténeti Parkba vittem egy látogatásra, és feltűnt, hogy a mai fiúcskáknak magyarázhat az ember Kandóról, a 424-esről a fordító korongról vagy éppen az Orient Expressz útvonaláról, sok minden nem érdekelte őket és sokadszori visszakérdezésre sem ment Kandó Kálmán neve.

Pár percre aztán sikerült leülnöm egy padra, amíg a négy fiú gőzmozdonyokat mászott meg, és elmerengtem azokról az egykori nyarakról… amikor ittuk apánk szavait és tanítását a Trabantunk hátsó ülésén.

A mai napig így autózom Pestre, hogy előttem van a város sugaras szerkezete, úgy ahogyan Ő tanította. Végigsimítottam a 424-est én is és eszembe jutott Koltai Lajcsi bácsi, a mozdonyvezetőm, akit már nem ismerhettem, de a Nagyiékkal egy házban laktak és sokszor vette ölembe apámat, hogy meséljen neki a vasutas életről. Apám aztán továbbadta ezeket a történeteket nekünk…

Izzadtunk Adorjánig a hátsó üléseken nyaranta, de szóltak a mesék, a tanmesék és özönlöttek az információk: aratásról, gépekről, országokról, fővárosokról, híres magyar történelmi személyekről és tetteikről, könyvekről, írókról.

Ma, amikor a kütyükön, a wi-fi kódon kívül szinte semmi sem érdekli a gyerekeinket jóleső érzéssel tölt el a sok-sok információ, amit apámtól hallottam és tanultam, ott a Trabantunk hátsó ülésén, amíg anya vezetett.

Ezekből a történetekből, információkból a mai napig merítek, s próbálok valamit visszaadni gyermekeimnek én is, így huszadszori visszakérdezésre már ment a villanymozdony atyjának neve….

Köszönöm APÁM!